Az alábbi levél írója felhatalmazott arra, hogy írását közzétegyem. Amit leír, megdöbbentő.
Hogy lehet az, hogy ilyen kudarcnak élje meg az angoltanulást, akiben megvan a jószándék, igyekszik és - mint írja - nagyon szereti is ezt a nyelvet?
Mi az a nyelvérzék, aminek mások a birtokában vannak, ő viszont - a saját keserű tapasztalata szerint - teljességgel híjával van?
Hogy lehet az, hogy valaki 9 év tanulás után nem tud összerakni egy angol mondatot?
Miért nem tud angolul kommunikálni?
Az alábbiakban részletesen leírja, mi mindent tett, hogy sikerüljön. Vajon mi hiányzik?
Kedves Botond!
Ne haragudj, hogy levelemmel megzavarlak, csupán egy kérdéssel fordulnék hozzád.
Ám ahhoz, hogy ezt fel tudjam tenni, néhány előzményt ismerned kell az életemből, amit most pár mondatban megpróbálok összezsúfolni.
Nem tudok azzal egyetérteni, hogy egy nyelv elsajátításához nincs szükség nyelvérzékre.
Negyvenes éveim elején járok.
Ha összegzem, kilenc éve tanulok angolul, elég kevés sikerrel. 5 év angol tanulás után (épphogy csak) sikerült letennem az alapfokú nyelvvizsgát 2005-ben. (Szükséges volt a diplomámhoz). Majd ráébredtem, hogy nekem mennyire tetszik ez a nyelv, és gondoltam, ha már ide eljutottam, nem kellene itt leragadni, hanem tovább kellene folytatni, valamilyen magasabb szintig, de az is elég lenne, ha folyékonyabban tudnám alkalmazni azt a kb. 1500 szót, amit ismerek. Elkezdtem iskolát, magántanárt, kurzust, tanfolyamot keresni, utánajárni az interneten, érdeklődni ismerősökön keresztül. Legfőképp olyan embereket kérdeztem, akiknek valamilyen angol nyelvismeretük, nyelvvizsgájuk van már. Így az érdeklődések zuhatagában hamar rá kellett, hogy jöjjek, hogy rettenetesen elszomorítóan sok időt és pénzt áldoztam arra, hogy letegyem az alapfokút. Mindenki másnak a közép, ill. a felsőfokú nyelvvizsga sikeredett sokkal-sokkal rövidebb idő alatt. Hamar rá kellett döbbennem, hogy semmilyen nyelvérzékem sincs, de nem csak hogy nincs, hanem valami nagyon nem volt jó a módszerben sem, vagy nem tudom mi lehetett a baj, de ez a sok idő azt bizonyítja, hogy sosem fogok angolul beszélni.
Nem vagyok egy könnyen " feladós" típus, hiszen az élet bármely más területén többször bizonyítást nyert rátermettségem, szorgalmam, kitartásom. Tulajdonképp nem voltak nagy álmaim, de amit akartam, azt mindig elértem. Ezért világos, hogy az angol tanulást sem adom fel egykönnyen. Így tanultam otthon könyvekből, TV-ből, ma az internet világában rengeteg jó anyag található ott is. Majd úgy 2008 év elején azt vettem észre, hogy még mindig nincs semmi fejlődés.
Közben idegen nyelvvizsgával rendelkező, nyelvet használni tudó ismerőseim körében újabb és újabb sikertörténeteket hallottam vissza, hogy milyen rövid idő alatt elérték azt a szintet, ahol most tartanak, és ez rendkívül le tudott hangolni. Mármint nem az ő sikerük, hanem az én eredménytelenségem. Néhány példát említenék. Arra a kérdésre, hogy Te hogy tanultál meg ilyen jól angolul/németül beszélni, a következő válaszok érkeztek:
1. Hát németül már tudtam és onnan már könnyű volt az angol. És németül hogy tanultál meg? Kiskoromban szerettem egy bizonyos mesét, az meg csak német TV-adón jött be otthon. (Ő középfokon beszél németül, angolul).
2. Gyermekkoromban nyaranta német gyerekekkel játszadoztam együtt. (felsőfokú német, közép angol)
3. Egy évig néztem angolul a sorozatokat, magyar felirattal és rájöttem, hogy beszélek angolul. (középfokú angol)
4. Három évig tanulgattam, volt közte kurzus is meg magántanár is. (középfokú angol)
És még fel tudnék sorolni egy tucat ilyen esetet.
Nagyon elszomorított az, hogy csak nekem nem sikerül ennyi év után sem. Ekkor olvastam először A.J Hoge-ról és csodálatos módszeréről. Na, gondoltam, ezzel a módszerrel még az ilyen reménytelen esetek is, mint én, talán meg tudnak tanulni angolul. Majd arra is rájöttem, hogy ennyire reménytelen eset már csak én vagyok, mert valamilyen szintű fejlődést mindenkinél lehet mérni. Feliratkoztam az oldalra, majd le is töltöttem az anyagait.
Majd még nagyobb elszántságra határoztam el magam. Az egész életemet az angol tanulás köré kezdtem el rendezni. Hamarosan így nézett ki a heti rendem:
1. Munkába menet (ez pontosan egy óra) angolt hallgatok.
3. Hazaérve bekapcsolom a TV-n a CNN-t vagy a BBC-t hagy menjen a háttérben, ezzel is imitálva az eredeti szövegkörnyezetet.4. Heti 3 alkalommal eljárok futni ( 50 perc), ezalatt is angolt hallgatok.
6. Az interneten rendszeresen kapom a megoldandó teszteket, feladatokat, ez is legalább naponta egy óra.7. Minden lefekvés előtt angol story hallgatás.
Mivel továbbra sem láttam mérhető eredményt, ezért most három hete kiköltöztem Angliába, itt biztosan meg kell tudnom tanulni angolul...
Szóval ebben az egészben csak az a rettenetes, hogy amíg valakinek van nyelvérzéke, az könnyedén megtanul Magyarországon is angolul, de akinek nincs, bármit megtehet, úgysem sikerül.
Az egész eddigi szépen alakuló otthoni életemet, egzisztenciámat adtam fel amiatt, hogy ennyi rengeteg energia befektetés, kitartás mellett sem vagyok képes megtanulni angolul, legalább úgy, hogy egy 3 mondatos kommunikációt ki tudjak alakítani.
Mit csinálhatok rosszul? Nincs valami elfogadható magyarázatod erre? Nem tudnál egy olyan módszert amivel meg tudnék szólalni végre?
Köszönöm segítséged.
üdv.
Bee
Ne haragudj, hogy levelemmel megzavarlak, csupán egy kérdéssel fordulnék hozzád.
Ám ahhoz, hogy ezt fel tudjam tenni, néhány előzményt ismerned kell az életemből, amit most pár mondatban megpróbálok összezsúfolni.
Nem tudok azzal egyetérteni, hogy egy nyelv elsajátításához nincs szükség nyelvérzékre.
Negyvenes éveim elején járok.
Ha összegzem, kilenc éve tanulok angolul, elég kevés sikerrel. 5 év angol tanulás után (épphogy csak) sikerült letennem az alapfokú nyelvvizsgát 2005-ben. (Szükséges volt a diplomámhoz). Majd ráébredtem, hogy nekem mennyire tetszik ez a nyelv, és gondoltam, ha már ide eljutottam, nem kellene itt leragadni, hanem tovább kellene folytatni, valamilyen magasabb szintig, de az is elég lenne, ha folyékonyabban tudnám alkalmazni azt a kb. 1500 szót, amit ismerek. Elkezdtem iskolát, magántanárt, kurzust, tanfolyamot keresni, utánajárni az interneten, érdeklődni ismerősökön keresztül. Legfőképp olyan embereket kérdeztem, akiknek valamilyen angol nyelvismeretük, nyelvvizsgájuk van már. Így az érdeklődések zuhatagában hamar rá kellett, hogy jöjjek, hogy rettenetesen elszomorítóan sok időt és pénzt áldoztam arra, hogy letegyem az alapfokút. Mindenki másnak a közép, ill. a felsőfokú nyelvvizsga sikeredett sokkal-sokkal rövidebb idő alatt. Hamar rá kellett döbbennem, hogy semmilyen nyelvérzékem sincs, de nem csak hogy nincs, hanem valami nagyon nem volt jó a módszerben sem, vagy nem tudom mi lehetett a baj, de ez a sok idő azt bizonyítja, hogy sosem fogok angolul beszélni.
Nem vagyok egy könnyen " feladós" típus, hiszen az élet bármely más területén többször bizonyítást nyert rátermettségem, szorgalmam, kitartásom. Tulajdonképp nem voltak nagy álmaim, de amit akartam, azt mindig elértem. Ezért világos, hogy az angol tanulást sem adom fel egykönnyen. Így tanultam otthon könyvekből, TV-ből, ma az internet világában rengeteg jó anyag található ott is. Majd úgy 2008 év elején azt vettem észre, hogy még mindig nincs semmi fejlődés.
Közben idegen nyelvvizsgával rendelkező, nyelvet használni tudó ismerőseim körében újabb és újabb sikertörténeteket hallottam vissza, hogy milyen rövid idő alatt elérték azt a szintet, ahol most tartanak, és ez rendkívül le tudott hangolni. Mármint nem az ő sikerük, hanem az én eredménytelenségem. Néhány példát említenék. Arra a kérdésre, hogy Te hogy tanultál meg ilyen jól angolul/németül beszélni, a következő válaszok érkeztek:
1. Hát németül már tudtam és onnan már könnyű volt az angol. És németül hogy tanultál meg? Kiskoromban szerettem egy bizonyos mesét, az meg csak német TV-adón jött be otthon. (Ő középfokon beszél németül, angolul).
2. Gyermekkoromban nyaranta német gyerekekkel játszadoztam együtt. (felsőfokú német, közép angol)
3. Egy évig néztem angolul a sorozatokat, magyar felirattal és rájöttem, hogy beszélek angolul. (középfokú angol)
4. Három évig tanulgattam, volt közte kurzus is meg magántanár is. (középfokú angol)
És még fel tudnék sorolni egy tucat ilyen esetet.
Nagyon elszomorított az, hogy csak nekem nem sikerül ennyi év után sem. Ekkor olvastam először A.J Hoge-ról és csodálatos módszeréről. Na, gondoltam, ezzel a módszerrel még az ilyen reménytelen esetek is, mint én, talán meg tudnak tanulni angolul. Majd arra is rájöttem, hogy ennyire reménytelen eset már csak én vagyok, mert valamilyen szintű fejlődést mindenkinél lehet mérni. Feliratkoztam az oldalra, majd le is töltöttem az anyagait.
Majd még nagyobb elszántságra határoztam el magam. Az egész életemet az angol tanulás köré kezdtem el rendezni. Hamarosan így nézett ki a heti rendem:
1. Munkába menet (ez pontosan egy óra) angolt hallgatok.
2. Hazafelé szintén.
3. Hazaérve bekapcsolom a TV-n a CNN-t vagy a BBC-t hagy menjen a háttérben, ezzel is imitálva az eredeti szövegkörnyezetet.
5. Heti 2x2 órában csoportos angol tanfolyamra járok, de hétvégén 2 órában magántanár tanít angolul.
6. Az interneten rendszeresen kapom a megoldandó teszteket, feladatokat, ez is legalább naponta egy óra.
Mivel továbbra sem láttam mérhető eredményt, ezért most három hete kiköltöztem Angliába, itt biztosan meg kell tudnom tanulni angolul...
Szóval ebben az egészben csak az a rettenetes, hogy amíg valakinek van nyelvérzéke, az könnyedén megtanul Magyarországon is angolul, de akinek nincs, bármit megtehet, úgysem sikerül.
Az egész eddigi szépen alakuló otthoni életemet, egzisztenciámat adtam fel amiatt, hogy ennyi rengeteg energia befektetés, kitartás mellett sem vagyok képes megtanulni angolul, legalább úgy, hogy egy 3 mondatos kommunikációt ki tudjak alakítani.
Mit csinálhatok rosszul? Nincs valami elfogadható magyarázatod erre? Nem tudnál egy olyan módszert amivel meg tudnék szólalni végre?
Köszönöm segítséged.
üdv.
Bee
6 hozzászólás:
Kedves Bee!
Ha idehaza lennél, azt mondanám, gyere el az órámra, ahol egyebet sem csinálnánk, mint társalognánk. Lenne miről beszélgetnünk - persze egyvégtében angolul. Töviről-hegyire megbeszélnénk a dolgaidat, s kiderülne, hogy angolul "kommunikálsz".
Akiben ennyi mondanivaló van, mint Benned, azzal el sem tudom képzelni, hogy mit csináltak eddig az angolórákon, ha nem azt, hogy beszélgettek vele. Akivel viszont beszélgetnek, hogy ne tudna beszélgetni? Ez ilyen egyszerű. Vagy nem?
Szia Botond!
(itt Bee)
Azért ez sem annyira egyszerű. Engedelmeddel csak a legutóbbi angolos élményeimet írnám le, mivel ezek frissek még annyira, hogy nagyon bennem vannak. A legutóbbi kurzuson, amin részt vettem még MO-n, amikor a "beszélgetős" rész jött, annyira lassan, nyögvenyelősen tudtam csak megformálni azokat a rettenetesen rövid mondatokat is ami szükséges volt, hogy a többiek a csoportban simán megelőztek a válaszokkal, és ezáltal a háttérbe szorultam. Mindig nagyon sokat vártak, mire én kimondtam amit kellett. Így inkább én éreztem magam kellemetlenül, hogy feltartom a többieket, ezáltal még nagyobb nyomást éreztem, aztán rendszerint kértem a tanfolyamvezetőt, hogy lépjen nyugodtan tovább, már nekem ez "nem fog kijönni".
Közben, mint említettem magántanárhoz is jártam, ott is a mondatalkotós részt erőltettük a legjobban, mivel ez a gyengém, de sajnos az eredmény ott is lesújtó volt. 2x60 perc (1 alkalom) alatt sikerült 12 mondatot összehoznom....És ez sajnos sokszor megismétlődött.
És általában hasonlóképp jártam a korábbi tanulmányaim során is.
Most, hogy Angliában rá vagyok kényszerülve a kommunikációra, itt sem rózsásabb a helyzet. Amikor meg kell kérdeznem valakitől valamit, jó előre megfogalmazom a mondatot magamban, de amire odaérek hozzá, nem olyan szórendben kérdezem mégsem, és aztán ez teljesen összezavar és annyira leblokkol, hogy már a válaszra nem is tudok odafigyelni. Aztán ezért illedelmesen meg akarnám kérni, hogy ismételje meg, de akkor már az sem jut eszembe, aztán csak nézek bután....és itt általában vége is a kommunikációnak.
Ma is egy hivatalos helyen kellett "beszélgetnem", a nemzeti biztosítási számhoz szükséges interjún kellett részt vennem, ami abból áll, hogy kérdéseket tesznek fel és válaszolni kell rá. Nyugodt voltam, mert kértem tolmácsot. Csak épp nem jött el, így egyedül kellett megoldanom.....rettenetes volt....Azon 20 perc alatt, 5 évet öregedtem, és 40 liter vizet veszítettem. Nem csodálkoznék, ha nem kapnám meg ezt a számot...
Úgy égett a fejem, egy idősebb hölgy kérdezgetett és rendkívül segítőkész volt, még fordító programot is próbált használni, hogy megértesse magát velem...
Nekem meg csak az járt a fejemben, hogy tessék, nesze neked 9 év...
Egész Magyarország súlyát éreztem a vállamon. Biztos arra gondolt a hölgy, hogy ezek a magyarok ennyire nem képesek, hogy ezt a pár mondatot megtanulják...
Pedig ha tudná mennyire akarom, hogy megértsen, vagy én őt...
Aztán valahogy vége lett...nem mertem a többi várakozó szemébe nézni...
A mai napom, nem a legkellemesebbek közt marad meg emlékezetemben...
Elnézést Botond, de gondoltam meg kell írnom a legújabb "élményeimet".
Persze roppant boldog lennék, ha lenne erre, valami általam is használható megoldás....
Tisztelettel
Bee
Szia Bee!
Amit leírtál abban nekem az "erőltettük" a kulcsszó. Mit értesz azon, hogy "erőltettétek" a mondatalkotós részt? Megtennéd, hogy leírod, miben állt az erőltetés? Hogyan csináltátok?
Ha már ott vagy Angliában, jó lenne, ha találnál egy ottani tanárt vagy barátot (mindegy, csak anyanyelvű legyen, nem baj, ha nincs semmilyen diplomája). Egy a fontos: úgy beszéljen, hogy megértsd. Ha erőlködnöd kell, hogy megértsd, ne kezdj vele. Csak olyannal dolgozz, akit könnyen értesz.
Ezt az embert kérd meg, hogy semmi mást ne csináljon veled, csak beszélgessen. Ne tanítson neked különösebb kifejezéseket, új szavakat. Azt írtad, 1500 szót ismersz, azokat szeretnéd használni. Ennél kevesebb, akár 300 is elég lesz egy darabig, csak azokat tanuld meg forgatni. Segítődet kérd meg, hogy mindent a lehető legegyszerűbb szavakkal beszéljen meg veled. De a témákat ne korlátozzátok! Beszéljetek arról, ami Téged bánt, ami izgat, ami érdekel. Érdekfeszítő legyen a beszélgetés. De az ő feladata az, hogy Te őt 100%-ban megértsd. (No jó, 99% is elég.) Ehhez neki egyszerűségre és világosságra kell törekednie. És csupa olyasmiről legyen szó, ami Téged érint, ami Neked fontos. AJ kérdezési technikáját meg tudnád tanítani a segítődnek? Hogy kérdésekkel jól körüljárjátok a dolgokat, amiről beszéltek...
Ezt csináljátok minél többször mindaddig, amíg az együttlét nem fárasztó, amíg érdekes a beszélgetés. Az erre alkalmas személy nem biztos, hogy nyelvtanár lesz. Sőt: jobban jársz, ha nem az. Neked nem diplomás nyelvtanárra van szükséged, abból kaptál már eleget.
Ha ki tudsz nézni magadnak valakit, akin azt látod (meg hallod), hogy érthető, amit mond, és megvan benne a hajlandóság, hogy beszélgetéseitek során mindvégig erre törekedjen (ez az ő feladata!), akkor mindegy, mi a foglalkozása. Még olcsóbb is lesz neked, ha nem nyelviskolában keresed a "tanárodat". Lehetne valami öreg néni vagy bácsi, aki örül, hogy valakivel beszélgethet. Lehetne valami ott élő lengyel vagy afrikai, aki ezzel egy kis plusz pénzt kereshetne - ha úgy veszed észre, elég jól, könnyen beszél angolul, kezdheted egy külföldivel is. Bárkivel, csak barátságos legyen. Ha érdeklődő is, az még jobb. Te tudod, kikkel hoz ott össze a sors.
És persze az sem baj, ha több emberrel próbálkozol, s majd meglátod, melyikkel tudod a legélvezetesebb beszélgetéseket folytatni.
Ha el tudsz indulni ezzel a javaslattal, szívesen adok hozzá még több tanácsot, ahogy arra szükség lesz.
Szia Botond!
(ismét Bee)
Lehet, hogy kicsit erős volt az "erőltettük" kifejezés, de általában így éreztem.
A feladat az volt, hogy megtanultuk pl. a kijelentő szórendet, (A,Á,T,H,J) Ő kérdezett valamit pl.: Mit olvasol esténként? Nekem a szórendet figyelembe véve kellett válaszolnom. És szépen elkezdtem gondolkodni Ki az alany? én, lefordítom..I..mi az állítmány? olvasok....lefordítom..read..mi a tárgy? könyvet... lefordítom..book..stb...stb...és így mire kitaláltam az angol "előírásoknak" megfelelő magyar mondatot és szavanként lefordítottam, általában elfelejtettem az elejét...és kezdhettem előröl. Idő volt rá bőven, rendes volt, mindig kivárta, amíg összehozom. De amikor már súlyos percek teltek el szó nélkül, az már aggasztott és zavart...
De szerintem bennem van a hiba, mert, mint említettem több tanárhoz is jártam, és mind így tanított, meg mindenki más is így tanult és nekik sikerült...
Egyébként az én fejemben is megfordultak hasonló gondolatok, melyek szerint meg kéne ismerkedni valami idős bácsival, vagy nénivel, akinek az is öröm, hogy valaki beszélget vele...és onnét már lehet, hogy könnyebb lenne....
Csak mindenek előtt be kell rendeznem az itteni életemet, és majd utána keresni valakit, ami szintén nem lesz egyszerű. Viszont addig még számos hasonló, izzasztó epizódon kell átesnem, mint pl.: a mai volt.
Nagyon hálás vagyok a tanácsodért, mindenféleképp ilyen irányban fogok elindulni, mihelyst tehetem.
Nagyon jónak tartom amit leírtál, tényleg örülnék, ha találnék valakit, aki képes lenne értem ennyit áldozni, természetesen nem ellenérték nélkül. De már most felmerül a további kérdés: hogy fogom én mindezt elmondani neki, hogy ezeket a szempontokat vegye figyelembe, amiket fentebb leírsz?
Na mindegy az még odébb van...
Még egyszer köszönöm szépen a sok-sok jó tanácsot, egy ici-picit, mintha már most jobban érezném magam...Nagyon hálás vagyok Neked.
Tisztelőd.
Bee
1. Ha valóban így tanított minden tanár, akkor nem csoda, hogy ide jutottál a tanulással. Az lenne csoda, ha megtanultál volna beszélni.
(Nem tudom, tudsz-e biciklizni. Én tudok. Nagyon rég volt, de emlékszem: apám tartotta mögöttem a seprűnyelet. Gondolod, tudnék bringázni, ha azzal kezdi, hogy meg kell tanulnom, majd alkalmaznom kell a testek mozgástörvényeit? Még azt se mondta, hogy egyensúlyozzak. Csak azt, hogy hajtsam! Ő meg tartotta az egyensúlyt a seprűnyéllel.)
2. Ha mások az ilyen tanítás mellett mégis megtanulták valamennyire a nyelvet, az nekik nem ennek köszönhetően, hanem ennek ELLENÉRE sikerült, és valóságos csoda. Igaz, megvan ennek a magyarázata, ám erről majd később. De vajon 100 ember közül hánnyal történt meg a csoda? Én az amerikai statisztikát ismerem: ott kb. 4% az eredmény. Nálunk hány % lehet?
3. Amit leírtál, abból egészen világos, hogy nem a Te készülékedben a hiba. Ne aggódj, remekül fogsz tudni angolul. Hallgass rám, és találj minél hamarabb valakit, aki jól tud angolul, de érthetően beszél. És ne költs rá sokat. A beszélgetés úgyis megfizethetetlen dolog. Ha már elmentél Angliáig, tényleg kereshetnél ott olyan munkát, ahol az a dolgod, hogy emberekkel beszélgetsz. Akár kórházban is. Légy social worker. Menjetek ketten: Te azokkal beszélgess, akiknek a szavát érted, a munkatársad meg a többiekkel.
Lehet, hogy hülyeség, de érted, mire akarok kilyukadni. Annyi lehetőséget találhatsz - az, hogy valakinek a beszélgetésért fizess, az tényleg a legutolsó.
A nyelvtanozást felejtsd el. A,Á,T,H,E,F,G,H, akármi - baromság.
Merő őrület az ilyen módszer. Bem is hiszem, hogy ez folyik az egész országban. De ha itt ez folyna, odakinn Te csak beszélgess 1-2 hétig, és csodálkozni fogsz, úgy megoldódik a nyelved!
Szia Botond!
(bee)
Hmmm. Elgondolkodtató amit mondasz. A biciklizéssel velem is hasonlóképp történt, sőt az autóvezetést is szokták példaként emlegetni, hogy csak gyakorolni kell és a sokszor ismételt mozdulatok előbb utóbb rutinná válnak. Ez így lenne a beszélgetéssel is?
Azért ezt a két dolgot nem tartom a beszélgetéssel egyszintűnek. Gondold csak végig: A biciklizés során talán a két kezemen meg tudom számolni a szükséges mozdulatok számát. Az autóvezetésnél valószínűleg többre van szükség, nem beszélve arról, hogy közben a közlekedési szabályrendszernek is meg kell felelni, de akkor sem lehet több kb.: 40 mozdulatnál.
Felmérések szerint az autóvezetési rutin megszerzése 2 év. Tehát leegyszerűsítve aki azt a kb.: 40 mozdulatot ismételgeti két évig, az tud vezetni.
Hasonló lenne a nyelvvel is? Vagyis csak az ismert szavakból összeállított mondatokat kell gyakorolni addig amíg nem megy rutinból?
Gondoljuk csak végig ezt is: Ha veszünk egy 3 szavas egyszerű mondatot, pl: Én könyvet olvasok.
A személyes névmást kicserélhetem hatféleképpen, hiszen Te is olvashatsz, és Ő is...stb.. A tárgyat (a könyvet) tulajdonképp kicserélhetem annyi szóra amennyit ismerek. Továbbá az igét is (olvas), annyiszor cserélhetem ki ahány igét ismerek. Ha csak a személyes névmást cserélem ki az összes lehetőségre már az 3 a 6-odikon, azaz 729 lehetőség. Ha mindent mindennel kicserélünk, már rengeteg. Már ez mennyivel több mint az autóvezetés 40 mozdulata. És ez csak egy 3 szavas mondat, és minden eshetőséget 12 igeidőbe át lehet rakni. Ha csak azt az 1500 szót veszem alapul amit ismerek, és azokból kirakom az összes lehetséges mondatot, minden igeidőben, elképzelhetetlenül sok a kimeneteli lehetőségek száma.
Na már most ha 40 mozdulatot rutinná alakítani 2 évig tart, akkor ezt a rendkívül sok mondatot rutinná alakítani meddig tartana? Szerintem addig a nap is khiül....annyi időm pedig sajnos nincs...
A tanításról tényleg ez a tapasztalatom, hogy mindig valamilyen könyv alapján, és nyelvtani szabályokat "magolva" kell elindulni. És MO-n mindenki így tanul, az összes kurzuson valamilyen könyvet biztos meg kell venni, és a magántanároknál is ugyanez a helyzet. Csupán az a különbség, hogy minden tanár más könyvre esküszik, mindig az a jó amiből Ő tanít. (Nekem egyformán nehéz mindegyik).
Mégis, szinte az összes ismerősöm így tanult meg és tud nyelvet, ráadásul még papírjuk is van róla.
A hiba az én készülékemben van, mivel tapasztalom úton útfélen. Abban viszont egyet érthetünk, hogy az én átlagnál jóval gyengébb nyelvi képességeimnek jobban megfelelne az a tanulási módszer amit ajánlasz.
Tehát megpróbálok ilyen irányba nyitni, megpróbálok itt barátokat keresni, és ha már van egy pár, megkeresni közülük azt aki képes az idejéből, energiájából annyit rám áldozni, hogy számomra érthető módon, egyszerűen magyarázza a dolgait, és ha megértem, talán én is jobban tudok majd beszélni Vele.
De nem lenne teljes a bejegyzés, ha a mai negatív élményemről nem számolnék be. Egy csöndes kis bevásárlóközpontba kellett beugranom. Ahogy a kasszánál a sorban állok, megcsörren a telefonom. Az egyik munkaközvetítőtől kerestek, mert felismertem a cég nevét abból a mondathalmazból amit a hölgy mondott a vonal másik végén. Engem keresett, mert a nevem is felismertem. Annyit mondtam: Yes I am. Ezután elkezdett hallo-zni, mintha nem értené, vagy nem hallaná mit mondok. Én ekkor egyre hangosabban mondogattam, hogy hallo I am (bee),..hallo .I am (bee)...és már azt látom, hogy körülöttem mindenki szikrát szór a tekintetével, hogy mit ordítozok abban a csöndes, aranyos kis boltban. Vagy netán valamit rosszul csináltam? Ettől nagyon zavarba jöttem, görcsbe ugrott a gyomrom, és levert a víz....majd hirtelen megszakadt a vonal...szerintem munkaügyben hívtak, bár ez nem derült ki számomra.
Ez kb.: 2 órája történt, már jól vagyok, de mivel azóta sem hívtak, így valószínűleg erről munkáról is lecsúsztam.
További szép napot!
Nagyon nagy tisztelőd.
Bee
Megjegyzés küldése